Így alakult a magyar tévécsatornák helyzete 2010-2019 között

Új induló tévécsatornák, megszűnő tévécsatornák, átnevezett és átalakított tévécsatornák és egy netre került tévécsatorna tette izgalmassá a hazai tévés piac alakulását az elmúlt tíz évben. Legújabb bejegyzésünkben sorrendben összeszedtük a 2010-es évekből szinte minden új, megszűnt illetve átalakított magyar nyelvű tévécsatornákat, valamennyihez pedig írunk egy kisebb-nagyobb leírást is.

2010
Induló csatornák 2010-ben
FEM3 (január 1.)

A csatorna első logója
A TV2 első 24 órás kábelcsatornája, főleg nőknek szóló műsorokkal. Célcsoportja hasonló a 2006-ban megszűnt Írisz TV-hez, ami szintén a TV2-é volt.
Music Channel  (vagy 1 Music Channel) (január 8.)
A Digi szolgáltató 2010 elején kivette a Viacom csatornáit (MTV, VH1 és Comedy Central voltak Digiben akkor), az MTV-t ezzel az új zenecsatornával helyettesítették. Főként a legújabb zenei klipeket adják benne. A csatorna oldalán ingyen és legálisan is nézhető az élő műsor.
Hit Music Channel (január 8.)

Szintén a Digi zenecsatornája, a VH1 műsorát helyettesítették vele. Régebbi zenei klipeket adnak benne. Élő műsora ingyen és legálisan is elérhető a csatorna oldalán.
Filmbox Family (március 1.)

Viasat Nature (május 5.)

Bonum TV (augusztus 15.)

Filmbox (SD felbontású, nem azonos a korábban indult Filmbox HD-vel) (szeptember)

Filmbox Plus (szeptember)

Universal Channel (szeptember 3.)
A Hallmark Channel helyén indult film- és sorozatcsatorna.
FixHD (november 15.)
A korábbi fix.tv nevű csatorna utódja.
Prizma TV (december 20.)
Az RTL egyik kábelcsatornája volt, a Poén! átnevezése.
Megszűnt csatornák 2010-ben
Hallmark Channel (szeptember 3.)
2011
Induló csatornák 2011-ben
Pro4 (január 3.)

A csatorna első logója
A TV2 második kábelcsatornája volt. A Fem3 “ellentéte” volt, célcsoportja a férfiak voltak.
Story5 (január 4.)

Nat Geo Wild (február 18.)

Musicplus (február 19.)
Új zenéket játszó zenei csatorna volt.
Best of Music (február 19.)
Retró zenéket játszó zenei csatorna volt.

Rock TV (február 19.)

Rockzenéket játszó zenei csatorna volt.

Digi Sport Plus (március 14.)
Spektrum Home (április 15.)
A Deko TV átnevezése.
Megamax (április 18.)

A Minimax “testvére” volt, nagyobb gyerekeknek. Kezdetekben a 7-14 éves korosztály volt a célcsoportja. Főleg akciótartalmú animációs műsorszámokat adtak benne. Ezen a csatornán kapott először magyar bemutatót többek között a Transformes: Armada, a G.I. Joe Renegades, az Alienators, a Zorro: Generation Z, a Supa Strikas, a Gormiti, a Slugterra, a Code Lyoko és még sok más.
Később azonban a nagyoknak szóló animációs tartalmakkal egyre inkább felhagytak, és előtérbe helyezték az élőszereplős tinisorozatokat. Reklámmentes csatorna volt, nézettsége ismeretlen volt. Két éve nem volt a csatornán semmi újdonság, így a 2019. december 31-i megszűnést is ezzel lehet okolni.

Discovery Showcase HD (magyar hangsáv) (május 1.)

Duna 2 (október 3.)
A Duna II autonómia átnevezése. Csak három hónapot volt a Duna 2 név.
Egyéb induló csatorna, ismeretlen indulási dátummal 2011-ben
Hatoscsatorna
Megszűnt csatornák 2011-ben
Vitál TV (szeptember 15.)
Movies24 (december 30.)
A “Tovább” mögött folytatjuk a 2012-es évtől.
2012
Induló csatornák 2012-ben
Duna World (január 1.)
A Duna 2 átnevezése.

Parlament TV (vagy P+) (január 3.)

Karma TV (március 27.)

TLC (április 30.)
A Discovery Travel & Living helyén indult életmód- és reality-csatorna.
Film Mánia (július 2.)

A Filmmúzeum helyén indult filmcsatorna.
Filmcafé (július 2.)
A Zone Romantica helyén indult filmcsatorna.
Digi Sport 2 (augusztus 1.)
A Digi Sport Plus átnevezése.
RTL II (október 1.)

Az RTL hetedik kábelcsatornája.
Meteo TV (október 1.)
Digi Film (október 31.)

Csak a Diginél fogható, külön havidíjas, reklámmentes filmcsatorna.
Super TV2 (november 2.)

A TV2 harmadik kábelcsatornája.
Digi World (november 7.)
2012 végén a Digi kivette a Discovery-csatornákat. Ezzel helyettesítették valamennyi kivett csatornát a szolgáltatóban.
Digi Life (november 7.)
A TLC helyettesítő csatornája a Digiben, miután 2012 végén a szolgáltató kivette a Discovery csatornáit.
CBS Reality (december 3.)
A Zone Reality átnevezése.
M2 (mint gyerekcsatorna) (december 22.)

A köztévé második legnagyobb főcsatornáját két évnyi huzavona után sikerült csak gyerekcsatornává alakítani. Magyartól kezdve a külföldi vásárolt tartalmakig sokféle animációs és élőszereplős sorozatot és filmet adnak benne, célcsoportja a 4-12 évesek. Az első pár évben is nagyrészt inkább kisebbeknek szóló műsorokat adtak benne, de a nagyobbakat sem felejtették el. 2016-tól kezdve azonban radikálisan lecsökkentették utóbbiak műsorait, azalatt több ország közszolgálati gyerekcsatornája is fejlettebb lett, ha nagyobb gyerekekről van szó. Később viszont alig észrevehető, kisebb mértékben ismét akadnak benne nem kisebbeket célzó sorozatok is. A “lededósítás” ellenére a második legnézettebb magyar gyerekcsatorna lett, de a máig uralkodó Nickelodeont sosem előzte be. Az első 5 évben napi 14 órában adtak az M2-n gyerekműsorokat, 2018 óta már 15 órás az adásidő.
Digi Animal World (december 28.)
A Discovery-hez tartozó Animal Planet pótlásának indult a Diginél, miután 2012 végén a szolgáltató kivette a Discovery-csatornákat.
Elindult, de hamar megszűnt csatorna 2012-ben
M3D (június 25-augusztus 13.)

A közszolgálati televízió kísérleti jellegű, 3D-ben vehető csatornája volt. A 2012-es Labdarúgó EB döntőjét és az Olimpiát is itt közvetítették 3D-ben. Ez volt az első és egyetlen magyar 3D-s tévécsatorna.
Megszűnt csatornák 2012-ben
Zone Club (február 1.)
Best of Music (december 31.)
Musicplus (december 31.)
Reflektor TV (december 31.)
2013
Induló csatornák 2013-ban
Comedy Central Extra (január)

A Viacom egykori csatornája főleg a Comedy Central több, merész humorú műsorát ismételte. Minden műsort angol nyelven, magyar felirattal adták.

Sundance Channel (magyar felirat) (január)

MTVA Info (április 4.)

Kizárólag a Mindig TV ingyenes platformján fogható csatorna volt.

Euronews (magyar nyelven) (május 30.)

AXN Black (2013. október 1.) (az AXN Sci-fi átnevezése)
AXN White (2013. október 1.) (az AXN Crime átnevezése)
M3 (december 21.)

A közszolgálati média archív műsorok ismétlésére épülő tévécsatornája volt. Kínálata a Magyar Televízió több jól ismert régi műsoraiból és sorozataiból állt. A csatornán olyan műsorokat ismételtek újra, mint pl. a Szeszélyes évszakok, Zenebutik, Leg…leg…leg.., Legyen szerencsénk!, Gálvölgyi-show még az RTL előtti adásokkal, Kacagóra, Húsz a csúcson, Pulzus, Popkorong, Tipp-hopp, Játék határok nélkül, Cimbora, Ki mit tud?, Kölyökidő, Három kívánság, Top-show és még nagyon sok más. A sorozatok között látható volt Szomszédok, Linda, Angyalbőrben, Kisváros, Éretlenek, 78-as körzet, A Tenkes kapitánya, Nyolc évszak, Pirx kalandjai, Patika, Őrjárat az égen, Zsarumeló és még nagyon sok más. A saját gyártású műsorok és sorozatok ismétlése mellett, régi magyar filmeket és tévéfilmeket, majd külföldi sorozatokat és filmeket is adott a csatorna.
A ’10-es évek vége fele egyre kevesebb, azóta nem látott archív műsort kezdtek adni újdonságként, a korábban leadott műsorokkal sűrű ismételgetésbe kezdtek, majd egyre inkább a csatorna témájával szembe jövő, néhány éves filmekkel és sorozatokkal színesítették a kínálatot. Végül 2019. május 1-én a netre költözött a csatorna, ahol azóta csak saját gyártású műsorokat és sorozatokat streamelnek élőben, köztük olyanokat is, amelyik a tévés M3 műsorán nem voltak leadva (pl. Zseb TV, Lyukasóra, Tűzvonalban meg magyar gyerekrajzfilmek).
A csatorna oldalán az ingyenes élő adás mellett valamennyi műsoruk, illetve UHD-ben restaurált filmek és sorozatok kis ideig visszanézhetőek.
Megszűnt csatornák 2013-ban
Hálózat TV (január 10.)
Karma TV (február 26.)
Rock TV (július 31.)
AXN Sci-fi (október 1.)
AXN Crime (október 1.)
KidsCo (december 31.)
MTV Hungary (december 31.) (első megszűnés)
2014
Induló csatornák 2014-ben
Fox (február 4.)

Sorozatcsatorna volt, amely elsősorban a Fox saját gyártású sorozatait, vagy a Fox által forgalmazott sorozatokat vetítette. Itt volt a csatorna megszűnéséig bemutatva a legfrissebb évadok a Simpson családból is, ami a csatorna magyar változatának egyetlen animációs sorozata volt.
Paramount Channel (február 14.)

A Viacom filmcsatornája, ami neve ellenére nemcsak a Paramount Pictures filmjeiből, hanem más nagy stúdióktól is válogat.
C8 (április 1.)

A Minimax adása után, este 20-tól hajnali 2-ig sugárzó csatorna volt, az AMC csatornáiból válogatott műsorok voltak ismételve benne. A Sony-hoz tartozó Animax helyét vette át. A C8 földi antennával (Mindig TV) ingyenesen volt vehető. A csatorna műsorstruktúrája nem volt igazán fényes: a hét minden napján ugyanazok az epizódok a sorozatokból, ugyanazok a műsorok és filmek voltak láthatóak ugyanabban az időpontban, és csak hétfőnként adtak frissebb műsort.
2018-tól a Minimax 24 órás lett, a C8 pedig megszűnt. A Mindig TV-n a csatorna helyét a Spektrum Home kapta, ami azóta is szabadon vehető földi antennával.
ID Extra (április 1.)
RTL+ (május 1.)
A Prizma TV átnevezése.

The Fishing & Hunting Channel (május 15.)

A horgász- és vadász témájú PV TV és a korábbi Fishing & Hunting csatornákat egy csatornába olvasztották.

E! Entertainment (július 1.)

Sláger TV (szeptember 1.)

A csatorna mai logója
A Nóta TV átnevezése. Az átnevezés óta a Sláger TV az egyik legnézettebb magyar zenecsatorna lett.
AMC (november 5.)
Az MGM helyén indult filmcsatorna.
Megszűnő csatornák 2014-ben
MTVA Info (január 31.)
Animax (március 31.)
PV TV (május 15.)
MGM (november 5.)
2015
Induló csatornák 2015-ben
FilmBox Premium (január 5.)
Galaxy (január 12.)
M1 (mint hírcsatorna) (március 15.)
Az állami média az akkori “királyi 1-est” hírcsatornává változtatta, a korábbi szerepét a Duna TV-re bízták. A hírcsatornáról már az indulása előtt politikailag rendkívül megoszlottak a vélemények a közösségi médiában, amik a mai napig szinte nem változtak. Azóta a nemzeti főcsatornának átalakított Duna nézettsége és valamennyi műsora évről-évre lejjebb megy, míg az M1-et a legnézettebb hírcsatornaként említik.
– Petőfi TV (vagy M2 Petőfi TV) (március 15.)

Az M2 gyerekcsatorna este 20-tól reggel 6-ig tartó sávját a fiatal felnőtteknek szentelik, de műsorkínálata eléggé megoszló a célcsoportja körében. Egyesek szerint egy fiataloknak szóló, közszolgálatinak mondott csatornának nem csak zenékből, koncertekből és élőszereplős sorozatokból kellene állnia, mert a 16-35 év közöttiek (ez volna a Petőfi TV célul tűzött korcsoportja) sokaságát nem kifejezetten ezek kötik le. Sokan a célcsoportban közkedvelt animációs sorozatokat is hiányolták a kínálatból. Így az indulás előtt hiába ígérték, hogy “a fiatalok hasznos napi tévéjévé kíván válni“, ez a ingyenesen vehető csatorna este nem sok fiatal tévézőnek tudott az elmúlt 4-5 évben értékes alternatívát nyújtani az RTL vagy a TV2 tucatnyi “agymosó, népbutító és szenny” műsoraival szemben, a pár évvel ezelőtti nézettségén ez meg is látszott, és bizonyára ma sem rózsásabb a helyzet.

BBC Earth (április 14.)

Disney Junior (július 1.)

A Disney ovisoknak szóló csatornája magyar hangsávval is eljutott Közép-Európába. A csatornán nem csak a legkisebbeknek adtak sorozatokat: üdítő kivétel volt felnőtt szempontból a Csipet csapat, a régi Kacsamesék, az Aladdin vagy a Gumimacik vetítése.
2017 végén kivonult Magyarországból a Disney Junior, műsorait azóta az M2-n máig futó, a róluk elnevezett mindennapi Disney-műsorblokk vette át.
M4 Sport (július 18.)

Az állami média sportcsatornája. Hamar a legnézettebb magyar sportcsatornává nőtte ki magát az elmúlt években, például a 2016-os Foci EB meccsei, ahol a magyarok is játszottak, korábban sosem látott nézettséget produkáltak, 2-3 milliós nézettségre az elmúlt évtizedekben aligha volt példa a hazai televíziózás történelmében.
Digi Sport 3 (október 24.)
Vintage TV (december 4.)

Brit zenecsatorna volt, ami a 20. század közepétől a ’90-es évekig vetített zenei klipeket. Magyar adása kizárólag a Mindig TV fizetős platformján volt elérhető, de kezdetekben 17-23 óra között kódolatlanul volt vehető. Előre elkészült, párórás tesztadásokkal indult a magyar változat, amelynek egyik érdekessége, hogy az egyik ilyen tesztadásban napközben, teljes hosszában, vágatlanul leadták Michael Jackson negyedórás Thrillerjét is, amit napközben, még régebben a zenecsatornák fénykorában, más külföldi zenecsatornák nem nagyon vállaltak be. Egyetlen saját gyártású műsoruk a brit változaton alapuló Vintage Portré volt, amelyben híres magyar zenészek (nem celebek és nem mostaniak) meséltek külföldi előadókkal kapcsolatos valamilyen élményükről, majd attól a külföldi előadótól játszottak le egy számot.
A magyar Vintage rendelkezett Facebookkal, ott sokszor ígérték, hogy a jogok tisztázása után magyar retro zenéket is betesznek, de erre sosem került sor. Március 15-től a tesztadást az eredeti brit változat vette át, ahol annyi volt a különbség, hogy valamennyi műsort a magyar Vintage Portréval vagy a magyar Vintage által alámondott külföldi műsorokkal helyettesítettek.
Április 27-től kivették a kódolatlanságból, csak a fizetős alapcsomagban lehetett venni. Minden facebookos ígéret ellenére sem került adásba egyetlen magyar retro klip, és semmilyen újabb saját gyártású műsor sem lett bemutatva a Vintage Portrén kívül.
Augusztus 1-től teljesen megszűnt, a Facebookjuk még maradt, ahol a csatorna későbbi visszatérését ígérték, de nem sokkal később az oldalt is törölték. A magyar Vintage TV visszatérésére semmi esély nem lenne már, mivel azóta Angliában – és világszerte – megszűnt.
Megszűnő csatornák 2015-ben
Meteo TV (április)
2016
Induló csatornák 2016-ban
HBO 3 (az HBO Comedy átalakítása és átnevezése) (március 21.)

Romance TV (május 3.)

Mozi+ (július 11.)

A TV2 2016-ban kezdett portfólió fejlesztésbe, ennek keretében abban az évben rengeteg új csatorna indulását jelentették be. Elsőként egy korábbi csatornájukat, a Pro4-et megszüntették, helyére indították ezt a filmcsatornát. A Mozi+ nagyon hamar az egyik legnézettebb filmcsatornává lett, ez a mai napig is változatlan.
M5 (augusztus 6.)

A közmédia ismeretterjesztő és kulturális műsorokat egyszerre vegyítő tematikus csatornája. Induláskor az olimpiát és a paralimpiát adták benne, majd ma ismert tematikáját hivatalosan szeptember 18-tól vette fel. A csatorna egy különlegessége, hogy az ott vetített külföldi filmek nagy részét eredeti nyelven, magyar feliratozással adják. Nézettsége – teljes lakosságban – az indulása óta eltörpül a közmédia majdnem minden másik csatornája mellett – főleg az M4 Sport mellett. Eddigi “legnagyobb sikerük” 2016. szeptember 27-én volt, teljes népességben 23 ezer nézőt érdekelt egy színházi előadás. Azóta ilyen közleményt az M5 nézettségéről nem adtak ki, mint ahogy azt sem tudni, hogy azóta megdöntötték-e a rekordjukat.
Spíler TV (Spíler1 TV) (augusztus 13.)

A csatorna jelenlegi logója
A TV2 férfiaknak szóló csatornájaként is ismert sportcsatornán az exkluzív sportközvetítések (külföldi foci, jégkorong, motorversenyek) mellett reality-k és történelmi dokumentumfilmek is helyet kapnak. 2018. március 1. óta Spíler1 TV néven megy.
Izaura TV (augusztus 14.)
A TV2 romantikus, elsősorban telenovellákat vetítő sorozatcsatornája. Indulása óta ingyenesen vehető a Mindig TV-n.
Zenebutik (augusztus 15.)

A TV2 zenei csatornája. Indulása óta ingyenesen vehető a Mindig TV-n. Az első három hónapban több időt szántak a csatornán a modern könnyűzenéknek, utána egyre több mulatós műsort kezdtek adni. Később egyre jobban kiszorították a könnyűzenei tartalmakat, ma már szinte csak mulatós műsorok mennek rajta, meg a TV2 valamennyi korábbi műsorának (Irigy Hónaljmirigy Show, Édes élet, A Nagy Duett, Az ének iskolája, Hőhullám, régi Megasztár-adások) ismétlése. A Muzsika TV és a Sláger TV konkurenciája.
Prime (szeptember 5.)
A TV2 általános szórakoztató csatornája, ami főleg sorozatokat és filmeket vetít. A régi Fem3 helyén indult.
Fem3 (szeptember 5.)
A 2010-ben indult Fem3 “újraindulása”. Lényegében nem változott az, hogy inkább nőknek szól, de a régi Fem3-tól eltérőbb műsorstruktúrája van és a zöld logót lilás rózsaszínűre cserélték. Olyan műsorokat adnak (saját gyártásokat és külföldieket egyaránt), amelyek témája a lakás, esküvő, egészség, fitnesz, utazás meg egyebek. A megújulás óta a Mindig TV ingyenes kínálatát képzi.
Kiwi TV (szeptember 26.)

A TV2 gyerekcsatornája. Az állami M2-höz hasonló célcsoportja és színvonala van, de velük ellentétben kicsit vegyesebb és erősebb volt az első évük. Volt eddig benne kisebbeknek szóló sorozatok, nagyobbaknak szóló sorozatok, illetve mindkét korosztályból olyanok is, amelyek felnőtt fejjel is élvezetesek (akár nosztalgia, akár komolysága miatt is). Filmeket inkább ünnepkor és tanítási szünetekben adnak, azok is főleg a TV2 és kábelcsatornáin látott ismétlések. Indulása előtt azt mondták, hogy rövid időn belül az ország egyik legkedveltebb televíziójává válik a legfiatalabb korosztály körében, de a 4-14 éves korcsoportban még ma is állandóan az utolsó helyen van, heti, illetve havi nézettsége is ugyanebben a korcsoportban szinte mindig 1% alatt áll.
LiChi TV (szeptember 26.)

A TV2 főzőscsatornája. Chili TV néven indult, ami lehetséges utalás volt a konkurensnek mondható, az AMC tulajában lévő TV Paprikának. Érdekesség, hogy a TV Paprika tulajai védjegybitorlás miatt perelték is a TV2-t a Chili TV neve miatt, így végül 2018-tól a Chili TV új neve LiChi TV lett.
Humor+ (október 31.)

A TV2 sitcomokat vetítő csatornája, a Comedy Central konkurenciája. Bár nem felnőttanimációs csatornának indult, napközben mégis napi 12 órát szentelnek nekik. Ebből a műfajból csak a Humor+ műsorán a Futurama és az Amerikai fater – más csatornán elhalasztott – folytatása is megtörtént, akárcsak a Son of Zorn, vagy az annál még fontosabb BoJack Horseman szinkronos tévés bemutatója is. Élőszereplős sorozatok közül a korábban csak az RTL+ műsorán ment Egy rém rendes családot is a Humor+ vett át, de olyan más nagy címek is itt mennek, mint a Cheers, a Csengetett, Mylord?, a Férjek gyöngye (hogy csak a legnépszerűbbeket említsük). Ugyanezen a csatornán ismétlik továbbá a TV2 két saját gyártású régi műsorát is, a Hőhullámot és az Irigy Hónaljmirigy Showt is (utóbbit sajnos ugyancsak a 2011 óta cenzúrázott, poénokat is elrontó változatokkal).
Heti TV (december 1.)

RTL Spike (december 1.)

Bár a nevén szerepel az RTL, állítólag ennek ellenére nincs sok köze a főleg Viacom tulajdonú Spike magyar változatának. A csatorna fiatal felnőtt korcsoportnak vetít műsorokat. Reality-k, akció- és horrorsorozatok mellett, a DC- és Marvel-univerzum animációs sorozatai is láthatóak ezen a csatornán.
Off: Nem példátlan Európában, hogy a Viacomnak egy másik kereskedelmi adóval van közös, vagy annak a másik kereskedelmi csoport nevét is használó tévécsatornája: Csehországban 2015-ben indult a Prima Comedy Central, a cseh FTV Prima kereskedelmi csoport és a Viacom közös csatornája, ami ott ingyenesen fogható.
Megszűnő csatornák 2016-ban
SportKlub (április 30.)
Vintage TV (augusztus 1.)
Pro4 (augusztus 11.)
Universal Channel (augusztus 23.)
2017
Induló csatornák 2017-ben
Discovery Turbo Extra (február 14.) (Discovery World helyén)

Ozone TV (május 1.) (az Ozone Network átnevezése)

Life TV (május 1.) (a Life Network átnevezése)

RTL Gold (július 3.)

Az RTL hetedik kábelcsatornája, ami többnyire az RTL Klubon régebben leadott talkshow-kat és vetélkedőket ismétli, de adnak benne telenovellákat is. A Film+ 2 helyén indult.
Comedy Central Family (október 1.)

A Comedy Centralon korábban vetített legtöbb, de enyhébb, már nem merészebb humorú sorozatát ismétlő csatorna. A feliratos műsorokat vetítő Comedy Central Extra helyét vette át.
MTV Hungary (október 1.)
A híres zenecsatorna magyar változatának felélesztése, ami a Viva helyén indult. Az első két és fél évben az MTV Europe sávjában sugárzott saját, kizárólag zenékkel tele adást délelőtt 9-től este 21-ig, 2020. március 3-tól már csak napi 4 órában, délután 17-től 21-ig van a magyar zenei adás. A többi idő az angol adás átvétele, csak magyar reklámokkal.
Sony Movie Channel (október 3.)
A Sony filmeket és sorozatokat vetítő csatornája. Az AXN Black helyén indult.
Sony Max (október 3.)
A Sony nőknek szóló csatornája, amin sitcomok, főzős műsorok, valóságshow-k és egyéb, inkább nőket érdeklő témájú műsorok mennek. Az AXN White helyén indult.
ID Investigation Discovery (november 1.) (ID Xtra helyén)
Epic Drama (december 14.)
A Viasat World csatornája, amin főleg kosztümös drámasorozatokat tűznek műsorra.
Megszűnő csatornák 2017-ben
Discovery World (február 14.)
Film+2 (július 3.)
Viva (október 1.)
Comedy Central Extra (október 1.)
ID Xtra (október 31.)
Disney Junior (december 5.)
2018
Induló csatornák 2018-ban
Film4 (április 30.)
TV4 (április 30.) (a régi Story4 helyén)
Story4 (április 30.) (a Story5 átnevezése)
Galaxy4 (április 30.) (a Galaxy átnevezése)
Spíler2 TV (augusztus 11.)
Megszűnő csatornák 2018-ban
Sundance TV (január)
SportM (január 8.)
Fox (április 30.)
Romance TV (július 31.)
2019
Induló csatornák 2019-ben
ATV Spirit (január 8.)

Az ATV társcsatornája. Nagyrészt a sima ATV műsorait ismételgeti, de akadnak benne olyan filmsorozatok is, amelyeket csak ezen a csatornán adnak.
Jocky TV (február 17.)
A TV2 filmsorozatokat vetítő csatornája. Főleg régebbi sorozatokat ad, de nem túl régieket is.
Moziverzum (február 17.)

A TV2 második filmcsatornája, amit prémium filmcsatornának említenek. Ugyanazok a filmek is mennek rajta, amik a Mozi+ műsorán. Az első másfél hónapban a csatorna reklámmentesen vetítette a filmeket. Április 1-től mégis bevezették a filmek közbeni reklámmegszakítást, ami miatt a csatorna akkori nézői nagy csalódásukat fejezték ki.
Nicktoons (április 1.)

A Nickelodeon egyik leghíresebb, kizárólag animációs sorozatait vetítő társcsatornája. A Nick Jr.-ral és a sima Nickelodeon kora reggeli műsorsávjával ellentétben, a Nicktoons abszolút mentes a kifejezetten legkisebbeket célzó animációs sorozatoktól. Indulása után nagyon hamar az egyik legnézettebb gyerekcsatorna lett, bár a “nagytestvértől” így is messze áll, de azért már előzi a Kiwi TV-t meg a Boomerangot.
Dikh TV (szeptember 1.)
Az első magyar roma kisebbségi csatorna. Évekkel korábban csak online volt fogható a műsora, de lineáris tévécsatorna lett belőle.
Megszűnő csatornák 2019-ben
Echo TV (március 31.)
DOQ (március 31.)
M3 (április 30.) (online megy tovább)
Megamax (december 31.)
Nagyjából ennyi tévécsatorna indult és megszűnt az elmúlt tíz évben. Nem tudhatok minden csatornáról, ezért ha később mégis tudni fogok olyan csatornáról, ami szintén a ’10-es években indult, akkor mindenképp frissíteni fogok.
És bár hazánkban lassan egyre több lesz a streamszolgáltató (most pl. Netflix meg HBO Go) és a neten át nézhető tévécsatornákat biztosító szolgáltató (ITT/OTT és Telenor MyTV), ez a most következő 10 évben nem valószínű, hogy jelentősen befolyással bírna arra, hogy nem lesznek újabb kábeltévére induló csatornák, legfeljebb nem indul annyi lineáris tévéadó, mint a ’10-es években.
Azért is vagyok kissé szkeptikus abban, hogy idehaza a mostani évtized végéig teljesen kiszorítanák a streamek és az OTT-szolgáltatók a lineáris tévéket, mert 2020. szeptemberétől újabb 12 évet írtak alá a földi antennával vehető Mindig TV ingyenes és fizetős műsorszórására. Csak ott már annyi újdonság lesz, hogy már fejleszteni fogják, és DVB-T2 is lesz. Ez utóbbi annyit tesz, hogy biztos lesznek újabb csatornák a fizetős platformon, de az ingyenes csatornák száma még nem biztos, hogy bővülhet. Ingyenes csatornák száma inkább attól függ, hogy – a közmédiás csatornákon kívül – a jelenleg fogható 6 szabad kereskedelmi tévé (RTL Klub, TV2, Izaura TV, Zenebutik, Fem3, Spektrum Home) közül melyekre hosszabbítanak szerződést ingyenre, és ha nem, akkor helyettesítik-e azokat bármi új ingyenes adóval, vagy inkább kevesebb lesz néhánnyal. Ha bővítik legalább egy-kettővel, akkor a szlovákokat is újra beérhetjük, akiknek – az ottani közmédiának köszönhetően a Trojka nevű csatornájukkal – 2019. december 22. óta eggyel tovább bővült az ingyenes csatornák száma.
A másik, amiért szerintem a hazai lineáris tévézés agóniája pont most még túlzott elképzelés, hogy két hónap alig telt el 2020-ból, de máris 3-4 újabb csatorna indult el valamennyi szolgáltatóban: a HGTV, a History 2, az állítólag nem magyar nyelvű TV 1001 Russian Kino, és az Arena4 sportcsatorna.
A kábeles platformok is várhatóan fejlődni fognak: még több szolgáltatóból vezethetik ki az analóg műsorszórást, a jelenlegi digitális kábeleket is tovább modernizálhatják azzal, hogy hasonlóan az IPTV-hez, neten keresztül fognak csatornákat továbbítani, de a set-top-boxok már netes tartalmak (pl. Netflix meg Youtube) használatára is alkalmasabbak lehetnek. Ilyen netes-tévés fejlesztés lesz hamarosan a Vodafone-nál is (most még UPC, de átnevezik Vodafone-ra). Már most is vannak hasonlóak, de az évtized végére akár több szolgáltatónál is ilyen lehetséges, de ez a jövő zenéje.
Lehet hencegni, hogy van Netflix, HBO Go, Apple TV+, meg hogy “a streamé a jövő”, de a sima tévézés, még ha netesen fejlesztik is, egy jó darabig létezni fog.
Eredetileg tavaly év végére lett elképzelve ennek a bejegyzésnek az elkészülése, de mivel bő két hónapot késett, így nem lesz akadálya annak, hogy ugyanilyen témájú írás a 2000-2009 közötti szakaszról is legyen, de ez majd csak később várható.

2 comments

Comments are closed.