Kétéves a blog

Hivatalosan 2013 augusztus végén indult, de egy-két napos késés még belefér. Nem ünnepelek különösen, ebben a bejegyzésben inkább az elmúlt két év néhány legfontosabb, legsikeresebb mérföldkövéről írok.



2013 és 2015 közötti idők
A legelső borítókép és embléma
A második, legrövidebb ideig használt embléma 2014-ből.

A harmadik embléma és borítókép 2014-ből, a jelenlegi logóval.
A jelenlegi borítókép a jelenlegi emblémával.
Az első “bejegyzés” Facebookon 2013 augusztus 29-én, a Bloggeren 30-án került ki. Először TV műsor a múltból címen régi műsorújságokból több bejegyzésben gyermek- és ifjúsági műsorokról, filmekről írtam. Voltak olyan bejegyzések is, amiben a tengerentúli gyerektévék műsorait másoltam be.
Elkezdtem néhány angol Donald kacsa képregényt is honosítani, amire néhány hónap után rá is untam.
Már októberben megvolt az első társoldal, a Rajzfilmövezet, és az első együttműködés, amikor részt vettem a 2013-as Rajzfilmfigurák a Facebookon eseményükben.
Anime-Toon Rampage címen készítettem sorozatot a San Andreas játékkal, amiben modolt anime- és rajzfilmkarakterek csináltak balhét San Andreas különböző pontjain, miközben a rendőrök üldözték őket. Az első évad után tervezve volt egy második a GTA IV-ből, de a nagy sikertelenség miatt el lett kaszálva néhány rész után.
2014 januárjától kezdődött hivatalosan a régi tévéújságok rendes közlése, ami a mai napig is tart. Otthoni újságok, mások által beküldött, illetve különféle weboldalakon található tévéújságos scanek alapján voltak megírva, bemásolva a bejegyzések.
Szintén 2014 januárjában kezdtem az M2 állami gyerektévé havi programjairól értesítő legelső cikket, amit 19 hónapig írtam.
A blog havi látogatottsága hónapról hónapra emelkedett egy jó ideig. Az eddigi legtöbb oldalmegjelenítés 2015 márciusában (37.303), a leglátogatottabb nap eddig 2015 március 21-én volt jegyezve (3291) (azóta nem is törődöm a blog nézettségével). Még 2013 szilveszterén elérte a blog a 10.000-ik oldalmegjelenítést, 2014 november 10-én a 100.000-es számot. 2015 tavaszán a Facebookos oldal elérte a 100. kedvelést, a blog 200.000-ik oldalmegjelenítése pedig – véletlen egybeesésből – április elején volt. A 300.000-ik oldalmegjelenítés augusztus végén valósult meg.
2013-ban rögzített látogatottság-grafikon
2014 őszén, az oldal első évfordulója után elkezdtem cikk- és videósorozatot készíteni a San Andreas DYOM küldetéskészítő program használatáról. Utána elkezdődött a San Andreassal az AFT (Animék, Firkák és Trollok) sorozat legelső epizódjának elkészítése, ami félórás hosszúra sikeredett. Az AFT a megbukott ATR-hez hasonlóan modolt anime- és rajzfilmhősök kalandjait mesélte el, akik az első részben a Los Santosban megválasztott diktatórikus polgármester miatt kerülnek csávába, végül mikor már csak ketten maradnak szabadlábon, és a polgármester egyre őrültebb terveket eszel ki a szegény emberek ellen, nem látnak más megoldást, mint bármi áron kiszabadítani a bezárt hősöket, és leszámolni a polgármesterrel. A film sikeres volt, bár kapott egy “véleménynyilvánítást” (kritikát, vélhetően a téma miatt), ami miatt a 2014. december 15-i bemutató, és az ünnepek után íziben nekivágtam a folytatás elkészítéséhez, ami másfél hónapot vett igénybe. Az első rész 2015 januárjában már a RÖ-n (Rajzfilmövezet) is elérhetővé vált, tehát nem volt bukás. Az AFT 2 főellensége az első gonosznak az ikertesója volt, aki most Liberty City-t akarta tönkretenni, de hőseink ezt is megakadályozták. 2015 márciusában került bemutatásra, és sikeresebb volt, ráadásul 64 perces lett. Ez is felkerült a RÖ-höz, mint ahogy a harmadik is, ami 2015 áprilisától júliusig készült, és szintén 64 perces lett. Az AFT 3-ban saját kitalált új ellenségek és új hősök kaptak helyet. Az új hősökkel fogtak össze rajzolt hőseink, hogy közösen megakadályozzák az új ellenséget. Tervezve van több rész is az AFT-hez, amiről lentebb majd írok többet.
Az AFT-sorozat harmadik részének szereplői
2014 végén kezdődött el az első saját készítésű mémek elkészítése, amik elsősorban az MTVA körüli problémákat gúnyolják, mint pl. hogy a Szuperbuli nem is retrocsatornába való műsor, vagy hogy a köztévé sok műsorát nem nézzük, mégis fizetjük (adófizetők pénzéből üzemeltetik). Felkerült a Facebookra is egy mém, amin Goku arról beszél, hogy nem ért egyet a magyar reformok működésével, mivel a nálunk rétegműfajnak számító animékkel sem az M2, sem a Petőfi TV nem törődik (az animevetítés a közszolgálati televíziózásban pedig rendkívül hiánypótló lenne). Ez a mém mindeddig a legnépszerűbb Facebookos bejegyzésem, pár nap alatt csaknem 3000-en látták.
Fontos mérföldkő volt, hogy 2015 májusában ráakadtam a szlovák napilap, az Új Szó online archívumára, amiben a szlovák műsorok mellett a magyar tévék műsorait is megírták (igaz, nem a legrészletesebben). Legalább 40 évnyi tévéműsort tartalmaz az archívum 1999-ig. Azóta onnan másolom a tévéújságokat, de továbbra sem gond, ha továbbra is jönnek a kedves olvasók által küldött írások, scanek (főleg RTV, Színes RTV vagy TVR Hét alapján).
2015 augusztusán ért véget az M2-es havi műsorokról értesítő cikksorozat, a gyerektévé számomra egyre gyerekesebb, kevésbé értékelhető műsorstruktúrájára hivatkozva. Azóta csak akkor készül M2-es írás Facebookon, ha értékelhetőbb újdonságot adnak (most lesz valami különös szeptember közepén, amiről FB-n majd fogok írni).
Nagyjából ennyi mindent tudok mesélni az elmúlt két évről, lentebb pedig írok a későbbi tervekről.
A jövő
Folytatódik az AFT-sorozat. Az AFT 4 Liberty Cityben fog játszódni, ami a második filmhez hasonlóan szintén a GTA 4-essel fog készülni. A történet és a szöveg meg van írva, már csak el kell készíteni a jeleneteket, majd összerakni. Szeptemberben még elkezdődik az első forgatás, az első képek bemutatása és a galéria nyitása FB-n. A film legkorábbi bemutatója valamikor októberben lehet. Készülni fog egy sorozatzáró ötödik rész, ami csak 2016-ban várható, mivel még megpróbálom előtte az első rész új változatát elkészíteni és bemutatni még karácsony előtt.
Továbbra is lesz szinte napirenden régi tévéműsorok közlése. Több, mint 10.000 napi műsort kell megírnom, így bizonytalan ideig el fog tartani. Még az idén lehetséges teljes évfolyamok befejezése, tervek szerint elsőnek 1990 lesz teljesen kész. Kábeltévés műsorokkal fog bővülni a legtöbb 2001 utáni műsor.
Változni fog később a régi tévéújságok mentéséről szóló felhívás.
Arculatváltás lesz hamarosan a blogon és Facebookon. Az új logó lent látható. A kör különféle színű lehet, de politikai okból semmikép sem narancs vagy piros. Az új logón már nem szerepel az “I love the 90’s” képecske.
Ilyen lesz az új embléma. Az új borítókép még nincs elkészítve.
Rákaptam az egyik magyar San Andreas Multiplayer szórakozó szerverre. Amikor kedvem van hozzá vagy ráérek, akkor általában ott lógok. Egy új cikksorozat indul hamarosan arról a szerverről, ahol játszani szoktam SAMP-on. A cikksorozat segít abban, hogy a szerveren mit hogyan kell csinálni. hogy pontosan melyik is az a SAMP-szeró, azt majd a későbbiekben elárulom.
Nagyjából ennyi volna az ünnepi bejegyzés. Köszönöm az elmúlt két évben minden társoldal (főleg a Rajzfilmövezet és az Animeövezet) eddigi önzetlen támogatását az oldal népszerűsítésében, valamint mindazon olvasók – remélhetőleg nem túl fáradságos – segítségét, akik saját otthon talált vagy esetleg OSZK-ból kölcsönzött retró tévéújság képeivel támogatta a régi műsorújságos bejegyzések bővítését, fejlesztését. Bízunk benne, hogy a továbbiakban is minden korosztály megtalálja errefelé a saját korához illő tévéműsort, és saját témáját. Blogon és Facebookon az eddig megszokott tartalom mellett, a változatosság kedvéért, időtől függően mindig igyekszem valami új témával foglalkozni, ami másoknak is lehet, hogy bejön. Gamereknek például a SAMP-cikksorozat jön, amiről fentebb már írtam, illetve az AFT sorozat folytatása.
Szeptemberben a Facebookon több régi blogos bejegyzés is újra lesz posztolva.