Petőfi TV – Milyen lesz egyáltalán?

Nemrég hivatalosan bejelentette az MTVA, hogy jövőre két új csatornát indítanak. Az egyik – amelyikkel most foglalkozunk – a Petőfi TV, a másik az M4 Sport lesz. A Petőfi TV igazából nem új csatornaként fog indulni, hanem a mostani M2 gyerektévének a 20 óra utáni sávjának neve lesz. Még csak március 15-én várható az indulása, de már most lehet találgatni, milyen lesz.

Előzmények
Majdnem 4 éve mondták először, hogy az M2-ből gyerek- és ifjúsági csatorna lesz. A legelső tervekben hajnali 1-től 6-ig zene szerepelt (talán ez adta meg az ötletet a Petőfi TV-hez), de az igazi M2 gyerektévé éjjeli sávjában azóta többnyire csak M1-es ismétlések szerepelnek, semmi közük a tervezett ifjúsági sávhoz.
Pár hete a Népszava még arról írt, hogy a közmédia egy bulvárcsatornát indítana az M2 gyerektévé helyére, hogy versenybe szálljanak a két országos kertévével. Szerencsére ezt cáfolták, mégsem lesz töltelékadó az amúgy is mostanában nem rossz irányba fejlődő gyerektévéből.
Milyen tematikájú lesz?
Mivel ugyanaz lesz az M2 késői sávjának neve, mint a rádiónak, így zenecsatornára kell számítani. Nem pedig koppintásra az amerikai gyerektévék késői sávjáról, mint a Nickelodeon-Nick At Nite, vagy a Cartoon Network-Adult Swim.
A Petőfi TV az MTVA-közlemény szerint “saját, gyártott tartalmak, élő közvetítések, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok, filmes és ismeretterjesztő, a fiatalok mindennapjait érintő tartalmak” lesznek. Tehát nem egészen olyan lesz, mint a Viacomos zenetévék (MTV, Viva), hogy sok valóságshow lesz benne, és nemcsak videoklipek várhatóak este 20-tól 6-ig.
Elképzelések a műsorstruktúráról
Ha valóban zenetévét terveznek, akkor többnyire valóban saját gyártású, zenei műsorokkal próbálnak nyitni a fiatal felnőttek felé. Említettek élő közvetítéseket, fesztiválokat, koncerteket. Az élő műsorok nyilván fesztivál-beszámolókat rejtenek, mint pl. a Sziget. Vagy nem tudom, ki emlékszik még anno a Cool TV-ből arra, hogy volt hétköznap délután egy ilyen élő stúdióbeszélgetős műsor, amiben a Majka fogadott vendégül hírességeket meg celebeket, és az adásban zenei klipeket is játszottak, meg az élő adásba lehetett SMS-eket küldeni, amik a műsor üzenőfalán megjelentek. Vagy ehhez hasonló élő műsor volt szintén hétköznap délután a Viva-n, csak abban nem SMS-ben lehetett üzenni, hanem chat-en. Talán ilyen élő műsorokat terveznek, hiszen még olyan áll a közleményben, hogy “sok-sok türelemmel, nagy kreativitással és nyitottsággal kell e csatorna hangját, stílusát, műsorszerkezetét kialakítani, alkalmazkodva a mai fiatalok médiafogyasztási szokásaihoz is, beleértve az internetet, s különösen a közösségi médiafelületeket, illetve smartphone alkalmazásokat is.” Ha tényleg bevezetnének olyan élő műsort, mint a két említett műsor, és az élő adásban a nézők üzenhetnek SMS-ben vagy chat-en, akkor az idézet beigazolódna.
Koncerteket is említettek. Bizonyára az M2 mostani késői sávjából akár meg is tarthatják az A38-as koncerteket, vagy akár újakat vesznek.
Nyilván lesznek videoklipek, többnyire olyan előadóktól, akiket előszeretettel nyomnak a Petőfi Rádióban is. A rádió Facebookos oldalából, vagy ide kattintva is (ahol napokra is visszanézhetjük a playlisteket) kideríthetjük, nagyjából milyen számokra lehet számítani a Petőfi TV-ben. Az kérdéses, hogy a klipek műfaj szerint kapnak tematikus blokkokat (pl. rock, party, hip-hop, friss slágerek vagy régi slágerek), de remélhetőleg nem csak napjaink zenéi kapnának helyet, hanem a 80-as vagy a 90-es évekből is válogatnak magyar és külföldi eladókkal.
Talán tervük között szerepelhet slágerlistás műsor indítása, ami a nézők szavazatai, vagy lemezeladási listán alapulna.
“Filmes és ismeretterjesztő, a fiatalok mindennapjait érintő tartalmak.” Film alatt talán azt értik, hogy adnának külföldi ifjúsági filmeket, mint pl. a Disney Channel Original Movie-jai. Ismeretterjesztő pedig gondolom, valamilyen híresség pályafutását bemutató műsorra lehet számítani. Az is lehet, hogy ezek is saját gyártású produkciók lennének.
Milyennek nem kéne lennie?
Nem lenne túl jó, ha teljesen mellőznék a klipeket, ha pedig mégis lesznek, akkor legalább ne csak mostaniak lennének.
Az sem volna jó, ha csupa 18 éven aluli kislányokat célzó előadókkal tömnék tele a Petőfi TV-t, mint Justin Bieber, One Direction, Katy Perry, Nicki Minaj meg hozzájuk hasonló tinicelebekkel, hiszen ilyen zenék szembe mennének a 16-35 éven közöttiek ízlésével.
Remélhetőleg nem terveznek a Jersey Shore-hoz vagy az Éjjel Nappal Budapesthez hasonló valóságműsorokat gyártani vagy venni, mert az MTV és a Viva is ilyesmiket ad.
Tudom, nem ilyesmi lesz, de bízunk benne, hogy sem a Nóta TV-hez, sem a Muzsika TV-hez hasonlóan nem terveznek mulatós- operett- és cigányzenéket adni.
Vigyázz, mit kérsz a Petőfi TV-re!
Elképzelhető, hogy nemsokára fognak nyitni hivatalos Facebook-oldalt, ahol majd tájékozódhatunk a tervekről, illetve lehet, hogy szívesen figyelnék mások ötleteit, javaslatait. Az ötletekről és javaslatokról annyit, hogy zenetévét terveznek indítani március 15-től az M2 késői sávjába, nem pedig a Viva, az amerikai Adult Swim, a Viasat 6 koppintását vagy az A+ és az Animax utódját.
Bár nem kizárt, hogy lesz olyan, aki a Petőfi TV-t annyira ifjúságinak veszi, hogy a Facebookos oldalukon olyanokat javasoljon, amiket a Bolondok-napi tréfámból merítene, és animéket, mindenféle felnőtt animációt vagy mást kérne, amit a Petőfi TV nem tud teljesíteni, mivel nekik előre megvannak a terveik. Tavaly októberben is sokan azt hitték, hogy a közmédia annyira gazdag és közt szolgál, hogy kampányolni is kezdtek, hogy animéket kezdjenek adni az M2 20 óra utáni sávjában, mivel akkor sem volt ifjúsági.
Egyébként ha tényleg lesz Facebookja a Petőfi TV-nek, akkor jól meg kell fontolni, egyáltalán érdemes-e a közmédiára animét kérni, mert mostanában az MTVA-n nem ritka eset, hogy egy külföldi sorozatot vagy filmet saját, új szinkronnal és fordítással adnak. Nem tudom, mit szólnának például, ha a Petőfi TV – vagy más MTVA-csatorna – az Inuyasha összes részét nem RTL-es, hanem saját új szinkronnal kezdené adni, rossz hangokkal vagy fordítással. Vagy ha adnák szintén saját szinkronnal és fordítással mondjuk a Bleach-et, Deaht Note-ot, Fullmetal Alchemist-et, Sailor Moon-t, Dragon Ball-t, vagy bemutatnák a One Piece-t? Akkor milyen hülye címet kapnának? Öblítő, Haláljegyzet, Teli Acél Alkimista, Holdtengerész, Sárkánygömb, Egy Darab? Vagy van egy ismerősöm, aki szerintem az M2 késői sávjába el tudná képzelni a Breaking Bad-et (Totál szívás). Vajon mit szólna ahhoz, ha ezt is újraszinkronizálná az MTVA, és olyan címe lenne, hogy “Rossz törés”, vagy ha a Walking Dead-et kérné valaki a Petőfi TV-re, abból könnyen “Sétáló halott” is lehetne, ha az MTVA-n múlna. Ugye milyen rossz lenne (legalábbis azoknak, akik imádják ezt az említett két filmsorozatot)? Ezért nem ajánlott mindenféle, más csatornákon bizonyított sikerprodukciót az MTVA-tól kérni, mert fennállhat az újraszinkronizálás veszélye. Ennyi.
Összességében
Az M2 20 óra utáni sávjának zenecsatornává alakításának terve nem hülyeség, hiszen DVB-T platformon ingyen nem nézhető semmilyen zenetévé, ráadásul alapból mindössze 8-9 csatorna fogható, ám egyik sem a 16-35 év közötti korosztálynak szól. Hiába mondják ifjúságinak a C8-at, az csak a Chello (most AMC) csatornáinak műsoraiból válogat napi 4 órát, egész héten ismétlések vannak. Az M2 jelenlegi 20 óra utáni sávja is inkább olyan M1-es ismétlésekkel van tele, amik szintén nem a fiatal felnőtteket érdekli. A lényeg, hogy ha nem is fog mindenkinek megfelelni a Petőfi TV műsorterve, de az MTVA-s közlemény szerint akkor is végre tényleg ifjúsági sávvá alakulna az M2 késői sávja. Persze az “új csatorna” még nem biztos, hogy olyasmi lesz, mint amilyennek írtam. Mondták, hogy még az idén többet elárulnak a Petőfi TV terveiről (ha egyáltalán lehet bízni bennük), és ha betartják a 2015. március 15-i indulást, akkor az első napi műsorokat még február végén közlik. Előfordulhat, hogy előbb indul, vagy pár nappal később. De ki lehet várni azt a 4 hónapot.